a krókuszokat felváltották a nárciszok, azaz 1 hónapja itt...

ez, hogy 1 hónapja itt vagyok, igen váratlanul tarkónvágott, és jól bedepiztem, hogy nem ezt vártam én ettől az 1 hónaptól. De persze, megint csak magam elé teszek nagy mércét, és nem várhatom el, hogy hirtelen folyékonyan beszéljek angolul. Mindenestre most a béka feneke alatt van a hangulatom, de remélem holnapra elmúlik, mert persze történnek itt folyamataosan a dolgok. De ma már a sulit sem bírtam élvezni, holott mélyhengereket tisztítottunk, vegyszerekkel, polirozással, amit eddig mindig csak elméletben kellett bemagolnunk.

De tartom ám az időrendet, ott hagytam abba, hogy jupiijé nincs pénteken órám. Azthiszem ezt egy 11-ig alvással ünnepeltem, majd bevásároltam. Annyira meleg volt, hogy levettem félúton a zoknimat, tűzött a nap, napszemüveg kellett, el sem hittem. Aztán szombattól már esős persze, de hirtelen furcsa is volt a nyári hangulat. Hazacipeltem a dögmelegben a dögnehéz cuccaim, a LIDL-ben volt tejszelet, aminek nagyon örültem, hisz a túrórudi ami rettentően hiányzik. És ez már majdnem az...na jó nagyon majdnem. És a kifulladástól még felsem eszméltem, de azon kaptam magam, hogy lebeszéltem Craiggel a skót sráccal, hogy menjünk ki futni. Igazándiból mozgásra már nagyon nem vágytam, de társaságra igen. De a mozgás is hihetetlenül jól esett, a sok agymunka után, végre a testem is elfáradt, persz 3 napig volt izomlázam. És egyébként nagyon szép helyen futottunk, medve tónak hívják, itt van nem messze egy völgyben. Beszélgettünk is, és mondta, hogy bocsi, az akcentus miatt, nah ő az egyedüli akinek nincs a skótok közül, és azt modntam neki h 1 éve tanulok angolt, ami igaz is, sőt kevesebb, mert az előtte levőket semminek sem nevezném. És mondta hogy akkor nagyon ügyes vagyok, és, hogy biztos benne, mire innen haza megyek, addigra tudni fogok rendesen. Én meg csak remélni tudom...

Aztán rámírt a magyar srác facen, aki mint kiderült szerdán már megy is haza, és találkoztam vele, nekem adta a szárítóját, beszélgettünk, sétáltunk. Valahogy nagyon furcsa volt magyarul beszélni, mert ezeken a helyeken ahol jártunk, eddig vagy egyedül vagy a többiekkel voltam. Ha a többiekkel akkor egyértelmű az angol beszéd, és ha egyedül megyek, akkor is általában azon agyalok, hogy ezt hogy mondanám angolul. Meg a másik, hogy az első péntek este amit nem bulizással töltöttem, és az első szombat, amikor nem úgy kelek fel, hogy tejóég Anna :-)

Úgyhogy a nem tejóég Annának köszönhetően, hátamra vettem a könyvekkel megpakolt táskám, mint a kisiskolás, és elmentem az első héten talált kedvenc padomhoz tanulni. Képek itt. Közben találkoztam Migellel, aki amúgy ilyen nagyon komoly fickónak tűnik, de olyan tiszta szemekkel tudd mosolyogni, hogy egy pár perces találkozás szebbé teszi a napom. :) A nap többi részében nem történt semmi érdekes, főztem, meg le akartam időben feküdni, mert másnap kirándulás, hát nem jött össze. :) Olyannyira, hogy az Anna és az óraátállítás egy másik történet :) Fejveszteve, kb éjfél körül már csak Zsoltit láttam msn-en ráírtam, hogy merre is állítsam az órám. Persze neten is utánanéztem, minden megvolt. Úgy sikeredett, hogy 2 órával sikerült előrébb állítanom az órát. Fél 8kor kellett kelnem, de gyanúsan nagyon sötét volt. Gyorsan bekapcsoltam a laptopot, persze a sima órának nem hittem, google-ba beírtam, hogy pontos idő, és igaz, volt még 1 órám aludni:))))) ezt akkor nem éltem meg enniyre mókásan, mert siekrült 4-5 órát aludnom, a nagy kirándulás előtt. Persze megspékelve ezt egy óriási izomlázzal.
De nem hagyhattam ki, nem is tudom, de valahogy nagy álmom volt Heidelbergbe eljutni. Meg 6 euróért??? Hát a bolond hagyná ki. Végül 9-en mentünk.

Képek itt:
Nagyon szép kis város, piknikeztünk a főtéren, meg néztük a kastélyt, sétáltunk a hídon, ami olyasmi mint a prágai lehet, legalábbis nekem az ugrott be. Felmásztunk a másik dombra is, ami televolt zöldelő, virágzó fákkal. Érdekes volt, ott már méginkább tavasz van. Na jó Stuttgart sem panaszkodhat. :) Nárciszok mindenfele. Nagyon jó dolog, hogy láthattam azt a várost, meg élveztem is, de ismét kiütközött az angol nem tudásom, és elég nehéz volt, hogy nem tudtam úgy kommunikálni, ahogy a többiek, meg ahogy szerettem volna.

Nagyon hosszú napra sikeredett, elvielg a többiek benne vannak még ilyesmi kirándulásokban, én meg csak örülök neki. És lassan meg imádkozom, hogy esek már át a holtponton, és eredjen meg a nyelvem, és beszéljek beszéljek már. Ma azon gondolkodtam, hogy lehet erre képtelen vagyok, van bennem valami gát, és nem tudok. Megoldok előbb egy matekfeladatot, mintsem angolul beszéljek. Meglátjuk mi lesz belőle, meghátrálás nincs, olyan eszembe sem jut, hogy hazamenjek, meg szerintem nem is engedné azt senki otton. :) Meg én sem akarok persze, csak nehéz. Nem a honvágy miatt szerencsére, de nehéz minden más. Bár ezt tudtam, hogy nehéz lesz...

No a maradék napok meg...
Hétfőn volt fotós órám, és azért szeretem, mert mindig nagyon fellelkesít, hogy végre harátozzam el, és gyűjtsek arra a hiperszuper canon tükörreflexes gépre.
Aztán az, hogy úgy fekszem le éjfélkor, hogy nem volt időm mindenkivel beszélni az otthoniak közül, az jóleső érzés volt, mert azt jelenti, hogy sokan sokan vannak.
A mai napom meg említésre sem méltó, majd amikor ismét elkap a lelkesedés, akkor elmondom, hogy milyen hiperszuper dolgokat tanultunk a mélynyomtatásról.